2016. január 12., kedd

Szegedi új zsinagóga



Az épület a tér közepén helyezkedik el, három homlokzata szabadon áll: keletről a Vasvári Gimnázium és a régi zsinagóga található, délnyugaton a Gutenberg, északnyugaton a Jósika, északkeleten a Hajnóczy utca zárja körbe a telket. A főbejárat a Jósika utca felől van, ezen a homlokzaton (inkább belülről) festett üvegablakokon látható a klasszicista régi és az új zsinagóga. Hangsúlyosak az oldalhomlokzatok középrizalitjai (rizalitot a reneszánsz és a barokk építészetben használtak, jelent az épület homlokzatából, az építés síkjából kiemelkedő részt, célja a homlokzat függőleges tagolása), melyek kereszt alaprajzot sejtetnek, ami természetszerűleg nem lehetséges a zsinagógáknál. Ez az elrendezés kiemeli az épület frontalitását.

A zsinagóga a századfordulóra épült, ezért kapott ilyen gazdag ornamentikát. Milyenségében a következő szempontok játszottak szerepet: a régi zsinagógát az akkori hitközség kinőtte, illetve az nem volt városképalkotó tornyok és kupola híján. A zsidóság szerette volna az épület által is mutatni az asszimilációra való képességüket, a közéletben való szereplésükre és a keresztények elfogadására való vágyukat azáltal, hogy keresztény építészeti elemeket vettek át. Általában a zsinagógáknál a középrizalitok csúcsán helyezkednek el a mózesi kőtáblák, itt azonban valamikor keresztvirágok álltak, a kőtáblák pedig lejjebb kaptak helyet. A kupola dobján körbefutó oromzatok csúcsán is gótikus kővirágok, a laternán pedig – ugyancsak az oldallapok csúcsain - Lechner Ödön népies és historizáló elemeket alkalmazó formavilágát idéző rügyek. Ebben a zsinagógában elsőként található magyar nyelvű felirat, mégpedig az oltár előtt található donga boltívén: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! – a héber írás más fordításban: Szeresd felebarátodat, mert olyan, mint te! - közös elem a zsidó és a katolikus keresztény vallásban. A többi, világtájak szerint álló dongán apró, arany betűs feliratok tartalmazzák a napi imákat héberül, látványilag is kiemelve a fődongák ívét.

Kívülről a kettős kupola barokk stílusúnak hat, belülről pedig az adja meg a centrális jelleget. Négy oszlop tartja csegelyeken a dobot és a kupolát, melynek belseje a világot jelképezi. Csúcsában kivilágítható Dávid-csillag van, sugarakkal körülvéve. A laternából beszűrődő fény és Róth Manó különleges vitrázsai ámulatba ejtő szépséget keltenek. A dob 24 oszlopocskája a nap 24 óráját szimbolizálja, a csipkebokor virágai pedig a kinyilatkoztatást. A fokozatosan sötétülő kék szín végtelenség látványaként hat. A csegelyek közepén arany nap van, közepén négy héber szóval, melyek a Tóra, a tanulás és jó cselekedetek, vagyis az erkölcsi lét - zsidók szerint - meghatározó elemei fontosságát fogalmazzák meg. A zsinagógabelsőben domináló kék-arany-drapp szín szegélyként megjelenik a csegelyeken, illetve az oszlopfőkön, árkádokon is díszít. A zsidó hagyományok szerint a férfiak és a nők külön ülve hallgatják az istentiszteleteket, így az árkádos karzaton nők számára alakítottak ki 500 ülőhelyet, míg a férfiaknak 840 hely van katolikus elrendezésű, tehát párhuzamos, szorosan álló padokban. Az ablakok festett üvegűek, illetve mozaikosak és kőrácsba vannak foglalva, közülük a földszinten lévők a zsidó ünnepek, és egyéb zsidó hagyományok jelképeit, elemeit ábrázolják. Kisebb ablakrészletekben a Löw Immanuel által tanulmányozott szentföldi flóra virágai láthatóak.

Az oltárfal fehérsége a tisztaságot mutatja, mögötte az alapszíntől sötétebb kék boltozat ezt még inkább kiemeli. A frigyszekrény-kompozíció alsó szintjén van a tórafülke, felette törpegaléria, felső szinten pedig az énekkar és a barokkosan törtvonalú orgona. Magát a frigyszekrényt lóhereívek, oszlopocskák, vimpergaszerű (vimperga= csúcsív, díszorom) kőcsipkék mintázzák, csúcson gótikus keresztvirággal.



Tér elemzése:

Az alaprajzi kompozíció a bizánci típusú zsinagógától abban tér el, hogy a hátsó toronypár kisebb és nem emelkedik ki az épület fő tömegéből. Így a perspektívájában hatásos épületet hoztak létre, melynek monumentalitása jól érzékelhető a megfelelő nagyságú szabad téren.

Belsőleg katolikus jellegű a hosszanti tengely mentén való látszólagos megnyúlással. Ezt a látszatot a karzatok mellvédjei, a szegmensíves árkádsor kelti. A karzaton kissé tágul a tér. A hosszanti jellegű belső térbeli beteljesülése a gotizáló frigyszekrény-kompozíció képe. A tórafülkét, az egész zsinagógához hasonlóan nyolcszögletű kupola zárja le. Az orgona felett az apszist betetőzendő gótikus, rabicszerkezetű boltozat látható. A belső tagoltság ellenére is tökéletes az akusztika.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése